Vannak rövidtávú terveim is. Hosszútávúak ugyan nincsenek, de az előző mondatom végén jól hangzik az az "is". Azt fogom csinálni majd nemsokára, hogy készítek a podcastomra egy olyan válogatást, ami csupa rettenetes diszkózenéből áll. Természetesen a Welcome To The Disco-val kezdődik majd, amit az Air Power játszott. Nem maradhat le majd róla a Can You Feel It a Jackson 5-tól, meg a Chicago Street Player-je sem. Mindenképpen helyet kell találnom Anita Ward Ring My Belljének, mert az annyira borzasztó, hogy már jó. Felteszek rá nem diszkószámot is, a View együttes Same Jeans-ét, mert nem akarom hogy azt higgyék rólam, hogy nem vagyok egy mai fiú, meg azt sem, hogy csak a diszkót szeretem, meg egyébként is olyan klassz kiejtéssel éneklik az angolt.

Egyszer voltam dj a rendház tornatermében. Füles volt a fejemen úgy táncoltam a lemezlovas pult-ként szolgáló pad tetején a kétkazettás deck-ek előtt. Szólt a Baker Street, meg az All Together Now, a fiúk és a lányok meg táncoltak reggelig. Csak a dések ültek le a földre hippiként tüntetve, mert nem játszottam kispált. Nem azért mert utáltam: hanem mert akkor az divatos volt. Azon az estén nekem a mainstream volt a lázadás.

Egyébként a Tomato azt mondta a levett előző bejegyzésemre, hogy nem annyira rossz. Érdekel valakit a hiphopzene kapcsolata a szerzővel? Mert akkor esetleg visszarakom.

Volt ennek a helyén egy bejegyzés, ami jó rossz lett, ezért levettem. Megvárom inkább én is, amíg hervadnak a pipacsok. Akkor majd az újságos leszek.

Matei durván megszivatott. Pontosan tudta mit fogok kommentelni. Most meg jókat röhög rajtam az udvaron, cigizés közben.

Lehet, hogy meghülyültem.

Nem hordok semmilyen nyakkendőket. Akkor semmilyennek hiszem magam. Ráadásul feltűnő csomókat kötök. Azt hiszem ettől vagyok valaki.

Egy sznob pöcs.

Mert az inget azért tudni kell hordani. Meg a pulóvert is. Szombaton egy diszkó típusú disco-ba keveredvén - a penetránsan szar, ún. retró zenén kívül - feltűnt, hogy jópár 25 körüli fiú nem az obligát replay/saxoo/diesel vonulatban nyomul, hanem casual jellegű, már majdnem elegáns cuccokban pompázik és úgy csinál, mint aki. Viccesen néztek ki. Mert attól, hogy valami drága, még lehet tehénen gatya. És lehet Burlington kockákban is Ámokfutókra is tombolni.

A nagyképű megmondóembert hallottátok. A tiltakozó üzeneteket a szobámba kérem.

Tegnap az éjszakában jól belefutottam egy könyökbe. Az volt a keményebb, nem az én szemöldököm. Klasszul vérzett, igazi hős lettem pár percre. Igaz, hogy jól elszédültem, meg hányni is kellett, de mindent megér pár sajnálkozó pillantás. Mert én egy igazi és ráadásul született pojáca vagyok. Most azért kicsit izgulok, hogy a duzzanatból a szemem köré száll le a felesleges vér és én leszek az előttünk álló hét monoklis ügyvédje.

Bár olyan is kell egy ekkora városba. Ezt jól megbeszéltem magamal: most már nem is félek, hogy monoklim lesz.

A Woodoo Doll-os kalózvideómra ma kaptam egy kommentet és erről eszembe jutottak a nyár végi emlékeim. Elővettem hát a senigalliai Summer Jamboree fesztiválról írt posztomat, és ha már egyszerre nyitva volt a YouTube, a Flickr, meg a blog is, kicsit feltuningoltam a posztot videokkal, képekkel, már csak saját magam miatt is. Ha akarsz látni vintage rockabily arcokat a saját közegükben, akkor katt ide.

(Végibögésztem szinte az összes képet ami a Flickr-en található. Jópár "ismerős" arc szembefutott velem a seigalliai éjszakából. Jó volt látni.)

Csináltam egy nem szomorú válogatást. A podcastom új fejezete majd' egy teljes óra abból, ami mostanában belémszól autóban, vonaton, villamoson, ferdepadon, vagy kirakat előtt elsuhanva.

Ezt találod, ha úgy döntesz:

1. El Chapo: Para Que Regreses
2. Ray Barretto: Teacher of Love
3. G Swing feat. Jimi Bazzooka: Cement Mixer
4. Balquito Man, Control Machete & Celso Pena Y Su Runda Bogota: Cumbia Sobre El Rio
5. Marko Haavisto & Poutahaukat: Paha Vaani
6. Just Jack: Starz In Their Eyes
7. Mary Roos: Blauer Montag
8. The Crash: Pony Ride
9. Peter Bjorn and John: Young Folks
10. Ghostface Killah & Amy Winehouse: You Know I'm No Good
11. Toy Division: Personal Jesus
12. Amy Winehouse: Rehab
13. [re: jazz] feat. Tobias Kremer Band: People Hold On
14. David Sylvian, Ryuichi Sakamoto, Amadeo Pace, Keigo Oyamada & Sketch Snow: World Citizen

Annak, aki azt akarja tudni, hogy én hogy adnék finnül szerenádot egy napsütéses nyári éjszakán, annak az 5. számot kifejezetten ajánlom. Nem lehet eltéveszteni, még csak figyelni sem kell.

Ha iTunes-t használsz, javaslom, hogy ide kattints, egyébként töltsd le az mp3-at (jobb egérgomb, save target as...), de akár meghallgathatod itt is:

Mami ma reggel (is) felhívott, hogy nem megyek-e haza. A szívem szorul össze, annyira vár. Azt mondta, hogy nem akar mást csak jól megölelgetni. Hozzám dörzsölni a talpát, ha a lábánál ülök. Elaludni mellettem a kanapén. Csomagolni egy kis hazait. Szerelmes belém. Hisz a fia vagyok. Egyébként én is szerelmes vagyok belé. Hisz a fia vagyok.

Szilveszter délutánján jöttem el otthonról, azóta nem láttam az imádott várost. A leghosszabb idő életemben messze otthonról. Honvágyam van. De hülyén hangzik.

Hazamenni: ez mindig Keszthelyt jelenti. Azt hiszem soha nem leszek nem-keszthelyi, mint ahogy talán Karpat sem az. Ha megkérdezik tőlem, hova valósi vagyok: egyértelműen keszthelyi vagyok. (nekem azért érdekes, hogy vannak olyan kollegáim, ismerőseim, akik véletlenül sem kottyintanák el, hogy alapvetően vidékiek. Őket én neofita-pestinek tartom. Bár megértem ezt is: biztos nem minden várost lehet annyira szeretni, mint az enyémet.)

Nincs erőm hazamenni. Egyelőre nem tudnék mit kezdeni magammal otthon. Nincs bennem annyi, hogy elmegyarázzak bárkinek bármit. A papáékat is meg kellene néznem. Nekik meg nem merem elmondani, amit el kellene. Szar gyáva vagyok.

Ez van.

Van amikor nagyon gyorsan jön a visszacsatolás. Kicsit meg is rettent, de a másik oldalról meg jól is esik. Nagy kedvenc blogomban (The Italian Job - a kattintás minden olvasónak kötelező) tegnap egy nagyon jó poszt egy nagyon rossz címmel került fel. Bulváros, figyelemfelkeltő cím volt, a maga nemében akár kiválónak is mondhatnánk (hisz a célnak megfelelelt). De. Az én liberális értékrendem szerint nem volt pc (pc = political correctness). Ezt zárójelben fel is kommenteltem, de nem azért, hogy történjen valami, hanem, hogy jelt adjak arról, hogy amit erről én gondolok az kicsit más (hiszen ezért kommntelünk). Ehhez képest ma, amikor visszatértem, egy abszolút PC cím nézett velem szembe a régi helyett, illetve egy üzenet a gazdától, hogy érti mire gondolok, azért váltott. Matei többször megmondta, hogy szentimentális vagyok. És tényleg. Mert jól esett, ami történt. És nem csak magam miatt.

Kicsit hasonló történt velem a webcsatornán is. Volt fenn egy hihetetlen vicces riport egy természetfeleti gyógyító központról. Egy renszánsz némber, egy élő polihisztor nyilatkozott a maga és a központ munkájáról. Pár perc alatt elmondta, hogy ő bizony egyetemet végzett indológus, egyiptológus és sinológus is és egyébként is mindenhez ért és mindent meggyógyít, akár pusztán szavakkal, shzimbólumokkal vagy mesékkel. Mivel a Focult-ingát most olvasom éppen, nem kellett túl hosszú kapcsolási idő, hogy összeálljon a kép: a sinológia, az egyiptológia és az indológia az árják kedvenc tudománya (volt, illetve ma is az), az a természetfeletti gyógyító, aki az egyébként roppant bájos és durván erotikus hangú műsorvezetővel szemben ül, pedig maga Bácsfi Diana, a nagy wannabe nyilasvezér. Mivel nem voltam biztos magamban, megkértem Zsül barátomat, aki évfolyamtársa volt a jogi egyetemen (!), hogy azonosítsa. Megtette. Az új és vicces infót gyorsan fel is kommenteltem, aztán írtam egy érdeklődő levelet a főszerkesztőnek (Hegyi György - Emil Rulez), hogy ők észrevették-e. Javasoltam, hogy gyorsan csináljanak egy új riportot hősünkkel, arról, hogy vajon az emberek egészségének helyreállítása az a nemzetmentő tevékenységének a része-e, vagy egyéb szabadidős elfoglaltság. Hegyi György példás gyorsasággal válaszolt, hogy igen, észrevették, sőt, azt is megosztotta velem, hogy a riporter kislány (aki az interjút alig bírta ki röhögés nélkül) nem tudta kivel ül szemben, annál is inkább sem, hogy a riportalany a polgári nevét nem volt hajlandó elárulni, csak a szcéna-azonosítóját (Akasha - hírnök, hírvivő). A kommentem utáni napon aztán mit látok: a videót a riportalany kérésére törölték... hehe.

Azt hiszem aktív részese lettem a világméretű cionista összeesküvésnek.

Tegnap véletlenül ráakadtam az m1-en a Boban Markovic orchester A38-as hajón adott koncertjére. Amíg néztem és hallgattam a szláv, magyar, zsidó, sváb, török dallamokat. Az jutott az eszembe, hogy amikor kissrác voltam a keszthelyi Helikon parkban sátoros ünnepeken voltak körhinták, céllövöldék, üzemelt a halálkatlanos, a lacipecsenyés (Popovics bácsiék, a fiai NB-II, NB-I-es focisták és a keszthelyi ificsapat tagjai voltak), a mézeskalácsos, puszedlis (Jordanics bácsiék) és egyéb a vásárokon és az ünnepeken szokásos kitelepülők (1955.).

A körhintánál zene is szólt, a dallamok megegyeztek a Boban Markovic által fújt dallamokkal, csak kevesebben voltak. Rendszerint 3-4 cigány muzsikált (dob, trombita, klarinét, szaxofon néha tangóharmonika, gitár). Sokáig azt hittem, hogy ez a cigányzene. Amit a magyar-cigányzenekar játszik (hegedű, bőgő, cimbalom, brácsa, klarinét) az a magyar zene. Valahogy Keszthely fekvése lehetővé tette, hogy a városban letelepültek délről jött cigányok és a hagyományos zenét játszó cigányok is megéltek és zenélhettek. Talán Európában még a spanyol cigányokat lehet megemlíteni a gitár játékukkal színesítik a palettát. Nem tudom, hogy kell e szólni a most divatos cigányzenekarokról (Bódi Guszti és a hozzá hasonló együttesekről, ahol a ceglédi kanna alumínium változata a meghatározó hangszer) ezek már új irányzatok és a jazzt sem lehet kihagyni. Ugyanis a mai cigányzenész generáció már a jazz-ben dolgozik, és keresi az új kitörési pontokat. Azt sajnálom, hogy később amikor együtt dolgoztam több hagyományos cigányzenekarral és híres prímással, akkor nem kérdeztem erre rá a zenészektől (Halászcsárda 1964-1970). Vajon nekik mi volt a véleményük erről a kérdésről. Régen az is egy turista csalogató program volt a Balaton fővárosában Keszthelyen, hogy a környékről és Pestről eljöttek meghallgatni a híres prímások és zenekaruk játékát. Ilyen  nevezetes helyek voltak abban az időben Keszthelyen ahol önálló cigányzenekarok muzsikáltak, télen: a Hungária Kávéház és étterem, az Amazon Kávéház és étterem, a Béke étterem valamint a Halászcsárda, nyáron: a sort szélesítette Hullám Szálló és étterem terasza, valamint az Utasellátó az állómásnál. Lehet, hogy az Utasellátónál télen is volt zenekar. A későbbi időszakban aztán folyamatosan a cigányzenét felváltotta a tánc-és beat-zene. (1962-1972) Sok évre rá, amikor először hallottam Boban Markovic-ot, akkor rémlett fel a tudatomban, hogy én már hallottam ezt a zenét, ismerem, hiszen a keszthelyi vursliban (Helikon parkban és a Vásártéren) ezt játsszák .

Drága Bácsikám! Észre sem vettük, hogy február 16-án a mi kis blogunk 1 éves lett! Ezalatt az 1 év alatt született összesen 422 bejegyzés, 314 komment és 22.000 látogatás, ami azért nem kevés, főleg, hogy magunknak kezdtük írni, levelezés helyett. 

Karpat nevében is köszi mindenkinek, hogy van kinek és mit írni. Mert írni ezt a valamit: jó dolog. Tényleg.

Amióta hazaértem 5 percenként felrötyögök magamban. Tiszta vicces sztorit hallottam ma. Pontosabban: nekem vicces. Igazából már most félek, hogy jól leírom a sztorit, aztán más nem is fog kacagni, csak én (rossz viccmesélő vagyok). A moziban is sokszor van, hogy csak én nevetek. Ciki.

A történetet elmesélő barátom - akivel az ominózus eset esett - a lelkemre kötötte, hogy név nélkül írjam le élete legkellemetlenebb perceit, így a neveket - mint valami igazi újságban - jól megváltoztatom. Ha jobban végiggondolom simán elmesélhető lenne a történet nevek nélkül is, de ha már így felvezettem ezt a konspiratív akciót, akkor csináljuk végig rendesen! Hívjuk hát a barátomat Bendegúznak, a közös, a történetben mellékszereplőként résztvevő ismerősünket pedig Leopoldnak.

Bendegúz és Leopold felnőttségük korai szakaszában rájöttek arra (figyelem! néha konfabulálok és én találom ki, hogy Bendegúz és Leopold fejében milyen gondolatok születhettek meg), hogy egyetlen mód kínálkozik mindösszesen arra, hogy első osztályú vidéki srácok legyenek, éspedig az, ha úgy csinálnak, mintha ők lennének kalifornia melírozott hajú és széles állú és széles vállú tengerparti szörfös társadalmának keszthelyi tagozata. Ebből a mlírozott haj, a széles váll és a széles áll hiányzott, de vitorla nélküli deszkát tudtak szerezni. (figyelem! ez mellékszál, a történet lényegéhez semmi köze.) Ennek érdekében a keszthelyi strandokat a hónuk alá szorított - illetve a jegyfizetés elkerüése érdekében vízre tett - szörfdeszkákkal közelítették meg. (figyelem! most következik az a pont, ahol történik is valami) Az egyik ilyen szép nyári és valószínűleg vészjóslóan meleg napon Bendegúz és Leopold szörfdeszkáikon hasalva beeveztek a keszthelyi városi strand területére, ahol a stég területén partot értek. Szörfdeszkáikat maguk mellé fektetve vízszintes pozíciót vettek fel a Sziget-fürdő deszkáin, majd barnulni kezdtek. Ha egy film szereplői lettek volna, akkor kisvártatva mindkettőjük homlokán izzadságcseppek kezdtek volna gyöngyözni, amely cseppek pár néma, de vészjósló perc elteltével egy sejtelmes és szaggatott szájharmónika-futam megszólalásával egyidejűleg a hunyorgó szemük felé indultak volna meg. Ugyanekkor a strand egy nem is távoli pontján egy darázs úgy döntött, hogy megnézi Bendegúz lila és feszülő fürdőnadrágjának belsejét (figyelem! Bendegúz - akit igazából nem is Bendegúznak hívnak - fürdőnadrágja a valóságban nem lila volt, de ha leírnám a valós színt, már következtetni lehetne Bendegúz kilétére, ám Bendegúzt nem adhatom ki). Mivel ez most sem nem egy lélektani dráma, sem nem egy amerika thriller, a darázs motívációt nem tárom fel, hanem mindössze azon tény rögzítésére szorítkozom: a tervet sikeres végrehajtás követte. A darázs felfedező és vakmerő akcióját követően távozni akart Bendegúz forró-nadrágjából, de sajnálatos módon - talán épp a nadrág feszülős jellegének felróhatóan - nem tudott. Természetes védekező reakcióként a lila kelepcébe került darázs védekezni próbált, azért  - jobb híján - Bendegúz nemi szervét megcsípte (vagy megharapta? ezt sosem tudom) (figyelem! ha nem kellene "fednem" a sztorit, azt írtam volna, "a darázs Bendegúzt tökönszúrta", de azzal kockáztattam volna Bendegúz féltve őrzött inkognitóját). Bendegúz az elmaradhatatlan és jól kivitelezz üvöltését követő heves fájdalmon még talán túl is tette volna magát Leopold vígasztaló szavaira támaszkodva, de a darászcsípés, mint olyan, hatalmas duzzanatot okozott Bendegúz nemi szervén. Mivel Bendegúz nadrágja, ami jelen történet szerint lila, pedig nem is, ezen fájdalmas, égő és vörös duzzanatot leplezni nem tudta, az hamarosan láthatóvá vált - mintegy napvilágra tört - a városi strandfürdő értő közönsége előtt. Nem volt mit tenni, Bendegúznak a vízbe kellett húzódnia az égető fájdalom és a kíváncsi tekintetek elől. (figyelem! kurtán furcsa és borzasztó befejezés következik) Mivel masszív és nagy csípés érte Bendegúzt, ezért az lassan csillapodott, így Bendegúznak vacogó fogakkal egészen estig a vízben kellett maradnia, hogy ezzel bűnhödjön a lila nadrágjáért. (figyelem! a bűnhődni ige használata nyílvánvaló költői túlzás, hiszen tudjuk, Bendegúz nadrágja nem volt lila) 

Tekintettel arra, hogy (i) a történenek ezzel vége, és (ii) a poszt elején a poén/csattanó nélküliségről írt sejtésem beigazolódott, illetve (iii) én ettől függetlenül még mindig egyfolytában röhögök, kénytelen vagyok kedves olvasóimmal megosztani a történet tanulságát, amely egyben Bendegúz számára az ürömben az öröm klasszikus mentsvárát is kínálta és amely egyben az általam oly sokszor emlegetett osztó és kiegyenlítő igazságosság újabb fényes példája:

Bendegúz szíves közlése szerint még soha nem volt akkora a farka, mint akkor.

Meghalt Pécsvárady Béla gimnáziumi és általános iskolai osztálytársam. A fiúk közül Ő volt az osztály legjobb tanulója (általános- és középiskola). Orvos lett. Nem tudom miért, de mindig két történet jut eszembe Róla, meg az, hogy Ő udvarolt Moll Verának.
 
Az egyik még általános iskolai korunkban történt, hetedikes, vagy nyolcadikosok voltunk és kihívták felelni. A Bélán meglátszott, hogy nem készült a kiszólításra – előző órán is felelt ebből a tantárgyból - és a felelés közben elájult. A nagy felfordulásban nem osztályozták le a feleletét. Így megmenekült a rossz jegytől, továbbra is Ő lehetett a tiszta fiúosztály 7/C legjobb tanulója.
 
A másik történet már gimnáziumban történt, ahol arról mesélt, hogy gyerekkorukban (5-10 éves kor) a játszótársakkal a Keszthely- Hévíz között járó buszt utánozták. Hévízre érkező turistákat és betegeket szállította, mert Hévíz településnek nem volt vasútállomása. Ők Brumcsinak nevezték és bemutatta, hogy hogyan brummogtak. Mivel egykorúak voltunk én ezen elcsodálkoztam, mert csak az volt a különbség közöttünk, hogy én Keszthely belvárosában laktam, és a busszal a főutcán találkoztam, Ő pedig a Liget mellett a Református templom melletti parókián lakott, - mivel papája volt a református lelkész Keszthelyen – és a busszal az állomás előtti megállóban találkozhatott, vagy ahogy kapaszkodott fel a múzeum mellett a főutcára. A mi játszói körünkben ilyen fajta játék fel sem merült. Nálunk a foci, hadijáték, gombfoci, kártya és snúrozás/csesztetés uralta a szabadidő hasznos eltöltését.

Ilyen buszok jártak Hévíz és Keszthely között akkoriban: